A legenda
Az első legenda szerint az Inka nép a Titicaca-tó vidékéről származik, amikor is a nagy árvizet követően Tici Viracocha Isten itt teremtette meg a földet, innen származik a nap és az első ember pár is, akik az Inkák és az emberiség ősei is voltak. Az Inkák azt tartották, hogy haláluk után a lelkük visszatér a tó vízébe. A helyi ajmar indiánok a mai napig istenként tisztelik a tavat.
A másik legenda szerint az első inkák az Ayar testvérek voltak, akiknek az otthona a Cuzcóban lévő Pacaritambo barlang volt. Egy nem olyan régen lefolytatott kutatás szerint mind a két legendában lehet igazság és ezek össze is függnek egy mással.

És a valóság
Volt egyszer egy dél-amerikai indián törzs, akik útnak indultak Peru hegyei között, hogy elérjék Cuzco termékeny völgyét, hogy új otthonra találjanak. Elérték az akkori fővárost Cuzco-t, ami a 13.században kezdett el igazán fejlődni. A vándorló indiánok itt egy szépen fejlődő civilizáció alapjait fektették le olyannyira, hogy az akkori uralkodó Pacsakutek 1438-ban hadjáratot is indított, hogy újabb földterületeket szerezzenek meg. Ezek a hódító körutak nagyon sikeresek voltak, hiszen északon egészen Kolumbiáig, délen pedig Közép-Chiléig jutottak el. Pacsakutek utódja Tupac Amaru tovább folytatta nagy elődje munkásságát, aminek köszönhetően a 15. századra már 1 millió 140 ezer négyzetkilométer kiterjedésű birodalmat tudhattak a magukénak. Ez kiváló eredménynek számított, amit erős hadseregeiknek és jól szervezett közigazgatásuknak köszönhettek. Ezáltal az Inka birodalom folyamatosan gyarapodhatott és fejlődhetett. Az Inka nép nagyon fejlett és innovatív társadalom volt, akik rengeteg utat építettek és mellettük pihenő hálózatokat, melyek boltokként is működtek.
De jöttek a hódítók
1532-ben Francisco Pizarro vezetésével partra szálltak a spanyolok, ami az egész Inka birodalom sorsát megpecsételte. 1525-ben Huayna Capac Inka uralkodó meghalt és a két trónkövetelő miatt polgárháború tört ki az országban ez pedig megtörte a hatalmas birodalmat, a hódító spanyolok egy gyenge nemzettel találták magukat szemben, így nem volt számukra komoly kihívás legyőzni őket. Francisco Pizarro elfogatta Atahualpa inka uralkodót, kicsalta minden kincsét majd az ígéretek ellenére megölette. A belső viszályok miatt 1533-ra az egész Inka Birodalom spanyol)uralom alá került.
Csomóírás
Az Inkáknak nem volt olyan hagyományos írása, mint amit sok más nép használt. Nekik egy csomóírásuk volt, ahol a színek, a kötél hossza és a csomók száma határozta meg a tartalmat. Ezzel az írásmóddal vezették a könyvelést, kommunikált a hadsereg és jegyezték fel a törvényeket.