Peru olyan élményeket tartogat magában, amit a világon sehol máshol nem élhetünk át. Egyik vendégszerzőnk a saját történetét szeretné megosztani Veled is. Ismerd hát meg Kriszta élményeit.
A Perui utazással egy régi álom vált valóra, mondhatni a bakancslistám egy tételét sikerült így kipipálnom. A párommal közösen vágtunk neki egy 3 hetes körútnak, ami során meglátogattuk a Machu-Picchut, Limát, a Nazca-vonalakat, a Titicaca-tavat és persze az úszó szigeteket.
Az első hely ahova ellátogattunk az a Machu-Picchu volt. Be kell valljam ennyire embert próbáló túrán még nem vettem részt. Mielőtt elindultunk már olvastunk róla, hogy nem egy sétagalopp oda feljutni, de élőben teljesen más volt. De tagadhatatlan, hogy megérte! Azt hiszem, hogy soha nem fogom elfelejteni azt a pillanatot, amikor megláttam a várost. Olyan volt, mintha megelevenedett volna előttem a történelem egy darabja, szinte láttam magam előtt, ahogyan az emberek dolgoznak a teraszokon, ahogyan imádkoznak vagy a lámákat terelgetik. Az is elképesztő volt, hogy ennyi idő után még milyen szép állapotban vannak az épületek. Legalább is, ahhoz képest. Megnézném, hogy egy mai modern ingatlan milyen állapotban lenne ennyi év után. De nem csak az épületek, a környezet és a kilátás is lenyűgöző volt.
A Nazca-vonalakat egészen megmagyarázhatatlan élmény volt látni, hiszen a mai napig nem lehet pontosan tudni, hogy milyen céllal készítették. Mivel az ilyen ismeretlen dolgokhoz mindig az űrlényeket ez a gondolat egy kicsit átjárta ezt a kirándulást is. bár ebben az esetben van pár kevésbé misztikus magyarázat is. Azt hallottuk, hogy egy Zelkó Zoltán nevű magyar úriember szerint a vonalak a Titicaca-tó és környékének 1:16 arányú térképe. Szerinte így gyakoroltak azok, akik a birodalomban később a „távközlésben” dolgoztak.
Az ötödik napon Limába, Peru fővárosába látogattunk el. Az eddigiek után nagyon furcsa volt ez a kontraszt, mert ez egy folyamatosan fejlődő város, ami látszik is rajta. Azt olvastok, hogy itt nagyon nagyok a társadalmi különbségek, ami jól érezhető a városban. A nagyon szegény, néha hontalan emberekről egészen a luxus autókig mindennel lehetett találkozni. De ez a kettősség az építészetben is jelen volt. Láttunk csodás, díszes történelmi épületeket és minimalista felhőkarcolókat.
A fővárosban eltöltött néhány nap után ellátogattunk a Titicaca-tóhoz. Itt egy helyi idegenvezető segítségével ismerkedtünk meg a tóparti várossal és a vízen élő népekkel. Ez utóbbi sokkal érdekesebb volt, hiszen az ember nagyon ritkán lát nád szigeteken élő embereket. A turizmus szépen virágzik ezen a területen is, így az emberek többsége nagyon barátságos a turistákkal. Nekünk is betekintést engedtek az életükbe. Az egyik szigeten még egy helyi vacsorára is meghívtak minket. A sült hal valamiféle tócsni vagy palacsintaszerű dologgal nagyon finom volt. Azt is megtudtuk, hogy ezeket a szigeteket a lakosoknak folyamatosan fel kell tölteni. Mármint a vízbe érő nád rész egy idő után lebomlik, amit fentről folyamatosan pótolnak. Nagyon furcsa volt rálépné egy ilyen szigetre, nem volt olyan igazi szárazföld érzése az embernek.
A Titicaca-tó partján eltöltött néhány nap után visszamentünk a fővárosba és olyan helyi látványosságokkal ismerkedtünk meg, mint a Szent Domonkos-templom és –kolostor, a Plaza San Martín vagy a Feria Artesanal kézművespiac. Persze ezek mellett minél jobban próbáltuk belevetni magunkat a helyi élet sűrűjébe éjjel-nappal.
